Isten a hatodik napon megteremtette az Embert saját képmására. Aztán jól itthagyott csapot-papot és most rajtunk múlik minden. Hogy rájöjjünk a fontos dolgok közti különbség lényegére. Gonosz. Jó. Rossz. Helyes. De mi, az egyszerű halandók nem látjuk a fától az erdőt. Mindannyian rendelkezünk a jó döntések meghozatalának képességével, mégis gyakran tévedünk. Önzőek vagyunk. Saját balsorsunkért Teremtőnket, a Sorsot, Fátumot, Karmát (tök mindegy hogy hivjuk) okoljuk és sokan az őket ért sérelmeket sőt talán saját tetteiket is Isten hiányának sötét bizonyítékaként látják. Elkötelezettek vagyunk. Lemondunk saját álmainkról, igényeinkről egy vélt vagy valós nagyobb Cél érdekében. A boldogságot keressük. Ki a szerelemben - mégha viszonzatlan is marad - ki a céljai teljesítésében - mégha a harc néha kilátástalannak tűnik is. Másokat a félelem és a szeretteik árulása, a kudarcok az élet apró tragédiái zárnak a magány börtönébe. De mindannyian meg vagyunk áldva a bölcsességgel, hogy átlássunk a körülmények kusza szövedékén és jó döntéseket hozzunk. De a végső kozmikus vicc az egészben az, hogy soha nem azt kapjuk amit kértünk. De a felénk menetelő sors irányát MINDíG képesek vagyunk megváltoztatni. A fellángoló vagy kihülő szerelmekkel, a megtartott vagy megszegett ígéretekkel, a hibás vagy helyes döntéseinkkel.