A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlóak a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmik. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt- hármat a pillangók miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt, néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)