Még élek, nem kaptam bejglimérgezést Karácsony után és nem kötöttem ki a detoxban szilveszterkor... bár közel volt. :) Szükségem volt már erre a kis lazításra, édes semmittevésre, már szinte tapinthatóan az agyára kezdtem menni a környezetemnek. Azt mondják túl sokat feszülök, minden kis apróságon mostanában - na ezen a segitettek az ünnepek.
Ahogy ilyenkor mondani szoktam, hazamenekülök Zalába és a nagymama főztje, meg a tóparton a vadalmafa (alvilági néven wackor :D), meg a füstölő az ágyam mellett, meg a világmegváltó beszélgetések a gyerekkori barátokkal messzire űzik a gondokat amik fekete felhőként rátelepülnek a mindenen agyaló kobakomra. A nagy négyesfogat sajnos egyre ritkábban tud összejönni pár napra - idén talán háromszor ha találkoztam velük - ám ezek az összeröffenések a tóparton, meg a nagy kajálások egyre fontosabbak nekem. Vajon ez már mindig igy lesz? Éljük a világ négy külön pontján a kis életünket és Húsvétkor meg Karácsonykor összejövünk? Vagy ez is csak egy újabb fázis? Lesz még idő mikor újra mindennap együtt leszünk mint kissrác korunkban? Bazs, Lackó, Ádám akármerre vagytok, ha ezt olvassátok remélem tudjátok, hogy hiányoztok. Ez a találkozás az ünnepek között és egy viszonylag új ismerősömmel (nem hiszem, hogy örülne, ha a barátomnak nevezném, neki ez a szó minden jel szerint sokkal szentebb, mint nekem) folytatott szilveszter éjszakai beszélgetés ráébresztett, hogy kik azok akik igazán fontosak nekem.
30-án érkeztem vissza a leghűségesebb városba a szokásos óévzáró rituálémra: LORD koncertre. Varázslatos volt, imádom őket! Az a hangulat ami az évzáró koncertjüket jellemzi az az egyedi atmoszféra pótolhatatlan, feledhetetlen. Ilyenkor úgy érzem, hogy körülöttem mindenki szeret mindenkit és pont ott vagyok ahol lennem kell. Közel két és fél órán keresztül játszottak a soproni közönségnek. Emberek! Az óévet csak velük szabad búcsúztatni. (Mellesleg Anitát és Rodzsát is úgy érzem sikerült megtérítenem és LORD hívővé változtatnom :D)
Aztán hipp hopp szilveszter lett és én szokás szerint legalább három helyre akartam menni egyszerre. Ó és egy tök frankó kalapom is volt meg stukkerem ami konfettit lő! Sokan hülyének néztek, pedig ha tudnák hogy igazábol őrült vagyok... :D Különben is ez az egy éjszaka a Földön amikor minden embernek alkotmányos kötelessége bolondnak lenni legalább egy kicsit. Az este nálunk indult a koliszobában, ahol a tervek szerint "szolidan bemelegítünk" aztán mindenki megy a saját bulijára. Na ebből az lett, hogy körülbelül 25 ember fordult meg nálunk a portás nagy örömére. Nade milyen emberek? hajaj... alkesz az összes! :D annyi töményet hoztak magukkal, hogy azt hittem egy kozák hadseregnek is elég hogy elkészüljön annyitól (lovakkal együtt), vagy hogy azért legalább még egy hétig azt isszuk. Mindent megittak. 10ig...
Én közben 8ra már átmentem a következő helyre. A Kisdeák sörözőbe amit egy társaság (elsősorban végzett diákok) lefoglaltak. A hely frankó, az egyik kedvenc kocsmánk a többiekkel, a pultos, Sanyi tök jó fej, a társaságbol meg szinte mindenkit ismertem. De aztán rövidesen rá kellett jönnöm, hogy ők viszont engem rohadtul nem, sőt annyira nem is érdekeltem őket. Nem telt bele egy óra és megbántam, hogy azt a helyet választottam. Kicsit ugy éreztem magam mintha egy Junkies szám főszereplője lennék: "Csak ülök egy olcsó bárban, egy idegen társaságban, egy golyó sincs már a tárban, csak egy utolsó korty a pohárban". De legalább a kaja jó volt. :D És ahogy ott ültem és nyakaltam a röviditalokat rájöttem, hogy én nem ott akarok lenni éjfélkor, hanem az igazi barátaimmal. 11kor leléptem.
Miután átértem a pincébe kicsit felgyorsultak az események, nem nem is ez a jó szó.. kuszává váltak... aztán meg érdekessé.... aztán megint összefolyt minden. Szinte csak képekben van meg az este. Bár a fontosabb momentumokra azért tisztán - meglepően tisztán - emlékszem. Éjfélkor pont ott vagyok ahol szeretnék lenni, Tomiékkal iszunk valami finomat, boldog szülinapot kivánok Daninak (aki egy lány), a Balu felpofoz mert üditőt merészelek inni :D , valami suttyó kötekedik az elnökúrral (aki utána egy napra eltünt és mindenki aggódott érte) illetve a fent emlitett elég fontos beszélgetést a barátságról.
Ezeken kívül csak szines foltok, és elmosódott hangfoszlányok. Meghogy már fél négykor itthon voltam, de reggel fél 8ig nem tudtam elaludni. Azóta pedig egy kétnapos Bob Marley emlékére rendezett versenyhenyélést tartottunk a lakótársaimmal és most pedig megírtam a blogom valószínüleg leghosszabb bejegyzését amit ugyanugy senki nem fog elolvasni/kommentelni mint eddig. Ha mégis akkor:
Utólag Boldog Karácsonyt és Szerencsésebb Új évet kívánok!
