Még élek! Nyugi még megvagyok! Csak a blogot hanyagoltam el az elmúlt időben, ami meglepő módon érdekelt egy pár embert. Még mindig nehezen hiszem el, hogy valaki olvassa a nyavajgásaimat. Nade ez változni fog. Mármint az, hogy csak vinnyogok virtuálisan.
Szóval asszem ott hagytam abba a történetet, hogy megbuktam a módszertani szigorlaton, amire Isten látja lelkem tényleg többet készültem, mint néhány Megasztár a fellépés előtt... :D A szezonzáró epizód után - melyben tanúi lehettünk egy világ megsemmisülésének, láthattuk ahogy a főhős álmai egy szempillantás alatt elhamvadnak a nukleáris tűzben - a szerkesztőség visszavonult tanácskozásra, hogy eldöntse miként formálják a főhős, eme szimpatikus markáns megjelenésű bár kissé búskomor fiatalember sorsát.
Szóval érthető módon mostanában nem természetes a mosoly az arcomon, de feladni még semmit sem adtam fel és nem tervezem, hogy felveszem ezt a rossz szokást. Apropó, rájöttem hogy valamilyen rendszeres cselekvést abbahagyni sokkal könnyebb, mint mesterségesen felvenni egyet. Elhatároztam ugyanis, hogy minden nap egy kis füzetbe leirom az aznapi kiadásaimat, aztán majd ebből kiokoskodom, miképpen tudnék spórolni. Hát ezt sikerült 2 hétig vezetnem aztán azóta abbamaradt. De már ebből is rá kellett jönnöm, hogy túl sokat költök túrórudira és túl keveset kondibérletre.
Szóval a hatodik évem teljesen biztosan megérett ezen az egyetemen, aminek annyira nem örülök. Sokan mondják, hogy inkább élvezzem amig tart. De igy, hogy a szüleim halálra dolgozzák magukat csak azért, hogy én 22 évesen is még az ő pénzükből járjak egyetemre igy azért annyira nem vicces. Szivesebben dolgoznék már. Mármint teljes munkaidőben pénzért, nem csak gyakorlaton, meg nem az infolaborban a koli helyért hanem ugy igazábol. Megnézni milyen mély is az a viz.
A világvége elmaradt, mondhatni érdeklődés hiányában, sokkal inkább megpróbálok ezentúl új terveket készíteni. Kicsit visszalépni. Nem 1000 dolgot elvállalni egyszerre. Mindenképp megpróbálok egyetemi képzésben maradni, de ha januárban sem sikerül a szigorlat akkor fősulis diploma (az már mindenképpen meglesz csak a diplomamunka választ el tőle). Ami a legfontosabb, hogy megpróbálom visszafogni ezt a nyöszörgés-áradatot, mert amire egy nagyon fontos beszélgetés alkalmával egy jóbarátom felhívta a figyelmemet néha nagyon önző módon viselkedek. Nem az enyém a legrosszabb sors a világon és ezt néha elfelejtem, megfeledkezek arról, hogy más is szenved más is el van havazva a gondjaival. Most nem akarok mindenkit hipp hopp meggyógyitani, hogyan is tudnék? Csak magamat. Azt AKAROM, hogy minden reggel mosolyogva keljek fel és hogy minden este úgy feküdjek le aludni, hogy aznap megdolgoztam azért ahol vagyok, megtettem azt amit elvárnak tőlem, elvégeztem a feladatomat.
Csak amit kell. Nem többet, nem kevesebbet.
